Június 12-én motor-balesetben hunyt el a színészlegenda Treat Williams, aki 71 éve alatt összesen 45 amerikai sikerfilmben szerepelt. Amikor e poszt megírása előtt 20 filmkedvelő barátomat megkérdeztem Treat Williamsről, 19-en említették meg legelső helyen a Hairt, melynek kétségtelenül ő a legnagyobb alakja. Hogyan is lehetne méltóbban emlékezni rá, mint legnagyobb sikerének, a Hair című, 1979-es musicalnek a felidézésével.

A kép forrása: justwatch.com

Treat Williams épp 27 éves volt a Hair forgatásának megkezdésekor, így ereje teljében alakíthatta Bergert, akinek karaktere egy egész korszak szimbóluma lett. Az említett figura ugyanis a 60-as években erőteljesen terjedő hippi-mozgalom egyik oszlopos tagjaként kerül a Hair cselekményének középpontjába. Berger pacifista, a vietnámi háború ellenzője, a szabad akarat feltétlen híve, a fekete-egyenjogúság lelkes képviselője és a tekintélyelvű konzervativizmus elutasítója. Amellett a hippik tipikus életét éli: szabad-szerelem, laza erkölcsök, hosszú haj, lázadó viselkedés és tipikus hippi-ruházat. Fontos számára a saját akarat és a szabad döntés mindenben. Nem is fejezhetné jobban ki mindezt, mint a musical egyik legjobb dala, az "I got life", melyben maga a jelenet is ikonikus: a szakadt, farmer-ruházatú lázadó srác megjelenik a karót-nyelt gazdag republikánusok villájában és az asztalukon táncolva énekel (teli torokból szabadon).

A film rendezője Milos Forman zseniális építkezéssel mutatja be a karaktereket és vezeti a cselekmény szálait. Nem démonizálja a hippiket (mint például Quentin Taratino, akinek filmjeiből süt a hippik elítélése és kigúnyolása) de nem is idealizálja őket. Egyszerűen bemutatja mozgalmukat nyers valójukban. A hippiknek pedig igenis voltak történelmi érdemeik: a háború lezárásának kiharcolása, a faji és női egyenjogúság elérése és Amerika demokratizálódásának felgyorsítása. Amellett persze bőven akadt olyasmi is, amivel akkoriban (és ma) sokan nem értettek egyet: a  Woodstock-jelenség, a kábítószer-imádat az új-stílusú zenék térhódítása, a szabad-szerelem és úgy általában véve a lázadás. A fehér, konzervatív, szabálykövető és vallásos többség merev tekintély-elvűségével szemben egy gyökeresen ellentétes életfelfogás jelent meg a 60-as évek Amerikájában (majd de Gaulle Franciaországában), melyet leginkább a hosszú, loboncos haj hangsúlyozott és tett nyilvánvalóvá (a rövidre nyírt, szabályos frizura ellenében). Többek között ezért is kapta a musical a Hair címet.

Kiemelkedőt alakít John Savage, az egyszerű vidéki fiú szerepében (ő Claude), aki épp a hadseregbe készül bevonulni és akinek addig sejtelme sincs a hippik mozgalmáról. Aztán megismeri Berger csoportját és megismeri céljaikat, elveiket is. Ám közben mégis kitart eredeti szándéka mellett: belép a hadseregbe, hogy aztán a távoli Vietnámba induljon a háborúba. A harc Indokinában viszont teljesen értelmetlen: sok-sok ezer kilométerre zajlik Amerika partjaitól és egyetlen célja a fegyvergyáros nagy-tőkés amerikai felső-osztály meggazdagítása, miközben az amerikai nagyhatalom hidegháborús kiterjesztésének illúzióját közvetíti. A hippik értették ezt és küzdöttek ellene. Ám Berger saját jószívűségének lesz áldozata: kiképzés nélkül éppen őt viszik el Vietnamba barátja helyett. A katonai csapatszállítóba menetelése a film egyik csúcsjelenet, a zenéje pedig az egyik legjobb a 60-as évekből: Jöjj el napfény.

Treat Williams nem ágyban párnák közt halt meg, hanem motorja nyergében, 71 évesen egy teljes életet kitöltve, szabadon.